Talán ismerős az a tanulságos mese, melyben az apának van két fia és két almája. Mindkét gyerekének ad egy-egy almát, azaz a saját igazságérzete szerint a lehető legjobban jár el. Ugyanakkor az egyik fiú csak az alma héját, a másik csak a húsát szereti. Nem lett volna jobb, ha megkérdezi őket, és az egyik csak a héját kapja meg mindkettőnek, a másik meg csak a húsát? A fiúk szempontjából nyilván ez lett volna a jobb. Egyre többször az a benyomásom, hogy a fuvarozóknál is hasonló a helyzet a döntések előkészítettségét tekintve.
A téma azért merült fel bennem, mert az utóbbi napokban több fuvarozó cég képviselőjével volt alkalmam beszélni cégük pénzügyeinek alakulásáról. A stabilabb gazdálkodás érdekében sem kell már feltalálni a meleg vizet, mert több olyan megoldás létezik, amelyek alkalmazása garantáltan növeli cégük pénzügyi biztonságát.
Amikor arról beszéltem az említett cégvezetőknek, hogyan lehet kedvezőbb letéti feltételekkel a megfelelő értékű üzemanyag hitelkártyákhoz hozzájutni, többen is arra kértek, hogy konkrét számok mentén vezessem ezt le. Természetesen szerettem volna eleget tenni a kérésüknek, de a testre szabott ajánlat érdekében nekem is szükségem volt néhány adatra. Ezen a ponton voltak olyanok, akik vonakodtak konkrét információkat megadni.
Szerintem mást mutat a példa ?idegen? számokkal és teljesen más, ha az én cégem adatait látom viszont egy kötelezettség nélküli ajánlatban. Én az utóbbit választom, ha lehetőségem van rá. Persze ha megoldható ez úgy is, hogy a képletbe mindenki maga behelyettesíti cége adatait, ekkor csak a megtakarítási számítás képletére van szükség. De ez csak akkor jó megoldás, ha a képlet idiótabiztos és csak a számoknak kell ?beszélni?.
A vonakodó válaszoknál úgy éreztem, ezek a cégvezetők olyanok, mint az a vándor, aki nem akar addig útnak indulni, míg nem látja úti célját a teljes valójában. Vagy a gépkocsivezető addig nem indul el, amíg minden általa érintendő útkereszteződésben zöldre nem vált a lámpa, a keletkezett közlekedési dugók fel nem oldódnak.
Pedig a Budapestről induló repülő pilótája sem látja a varsói repülőteret, ahogy a Keleti pályaudvarról induló vonat vezetője sem a debreceni pályaudvart. Útközben mindig adódik valamilyen nehézség, amit meg kell oldani, akár a rosszabb időjárás vagy a szemafor piros jelzése is akadályozhatja a biztonságos továbbhaladást.
Ilyenkor következik a kerülő útvonal, újratervezés, mint a navigációk esetében oly gyakran, vagy megállás a piros lámpánál. De a pilótában, vonatvezetőben fel sem merül, hogy addig nem indul el, amíg nem látszik a végső cél a maga valóságában. Mert bízik önmagában és a forgalomirányító berendezésekben.
Az említett cégek nem mozdulnak addig, amíg valaki kívülről nem garantálja a sikert. Önbizalom, belső biztonság hiányában, csak a külső tényezők léteznek. Pedig milyen jó lenne a tulajdonos(ok)nak, ha a cégvezető minden nap reggel kapna egy zöld lámpát, ami a növekedés irányába mutat.
Mivel egyre gyakrabban találkozom ezzel a ?jelenséggel?, úgy gondolom, nem ártana erről gondolatot cserélni. Kíváncsi vagyok rendszeres blog olvasóim véleményére, szerintük lehet-e, szabad-e olyan elvárással cégekben célokat megfogalmazni, hogy a megvalósításukhoz szükséges pontos adatokat nem adom át a megfelelő időben partnere(i)mnek? (Persze előfordul, hogy nem is léteznek ilyen adatok)
Azt tapasztalom, sok esetben nincs a közepes méretű cégekben pontosan szabályozva, hogy kinek mi a felelőssége egy adott területen, így a beosztott cégvezető azonnal felfelé delegál. Ő nem, csak a tulajdonos(ok) dönthetnek, beszélhetnek, hallgathatnak meg bármit is. Mindez az 1 Mrd Ft-os éves árbevételi nagyságrendhez közelebb álló cégeknél. Ez felvet egy másik kérdést is, milyen szakmai megalapozottsággal működik a munkatárs kiválasztás? Milyen a belső kommunikáció a cégben?
Mert ezek azok a kérdések, melyekre adandó válaszoktól függ, hogy nő a cég vagy dől a cég?
A válaszok megfogalmazásáig és azt követően is a veszteségek elkerülése mellett dinamikus árbevétel és profit növekedést kívánok minden blog olvasómnak,
Damásdi Tibor
E-logisztika az üzleti versenyképességért